Norasz Kitchen

Reform Advent 21-22. nap: Variációk egy témára

Igaz, hogy egy nap kimaradt az adventi folyamból, mára viszont két recepttel is készültem Nektek. Az történt ugyanis, hogy kissé elszámoltam az arányokat, és felettébb sok krémet sikerült készítenem a céges bulira szánt süteményhez, úgyhogy megragadtam az alkalmat, és még egy sütit készítettem a maradék krém felhasználásával. Két legyet egy csapásra! 😉 Mindkettő nagyon egyszerű és mutatós, simán megállja a helyét az ünnepi asztalon is. 🙂

A krém leírásával kezdem, aztán megmutatom a két sütit, ami lett belőle.

Hozzávalók:

– 250 gr mascarpone

– 1,5 csomag vaníliás pudingpor

– folyékony édesítő ízlés szerint

– 5 dl tej

– 1 csomag Expressz Zselatin

– 1 db gránátalma leve (opcionális, nélküle is finom, vagy akár helyettesíthető más gyümölcs levével is)

Elékészítés:

A gránátalmát megtisztítottam, majd turmixoltam, és átszűrtem. A pudingot megfőztem, jól kihűtöttem. Ezután elektromos habverő segítségével összekevertem a mascarpone-val és a zselatinnal, végül fokozatosan belekevertem a gránátalma levét is. Hűtőbe tettem felhasználásig.

Tipp: ha étkezési zselatint használtok, akkor 0.5 dl vízben oldjatok fel kb 2 kávéskanálnyit, melegítsétek össze, majd amikor már kezd kihűlni, akkor adjátok a  krémhez.

1. Variáció: “Hótetős” sütemény

Az igazság az, hogy szerettem volna felavatni az új habzsákomat, ezért választottam ezt a dekorációs módot. De nem bántam meg, nagyon cuki kis havas tetejű sütikék lettek belőle. A krém receptje tehát fent, az alapjául szolgáló tészta pedig hasonló, mint a Bulguros süteménynél.

Hozzávalók (nagyobb méretű tepsihez):

– 20 dkg liszt (10 dkg fehér tönköly, 8 dkg teljes kiörlésű, 2 dkg lenmagliszt)

– 3 ek eritrit és 2 ek nyírfacukor (ízlés szerint lehet több is)

– 3 ek cukrozatlan kakaópor

– 1 csapott tk sütőpor

– 4 tojás

– 4 ek kókuszzsír (szobahőmérsékletű)

Elkészítés:

A liszteket kimértem, hozzáadtam a kakaóport és a sütőport. A tojásokat az édesítőkkel habosra kevertem, majd mehetett bele a kókuszzsír is. Ezután apránként adagoltam a száraz hozzávalókat a tojásos keverékhez (ha nagyon nehéz keverni, akkor kevés vízzel higítható).

Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, és 175 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütőttem.

Amikor a tészta kihűlt, akkor a krémet csillagcsöves habzsákba töltöttem, és kis halmokat formáztam az előre felszeletelt tésztakockákra.

CIMG4062

CIMG4070

CIMG4077

2. Variáció: Piskótatekercs

Ennek a sütinek az alapját egy sima fahéjas piskóta adja, a krémje ugyanaz, mint az előző desszertnek, a színét pedig diabetikus áfonyalekvár bolondítja meg. 🙂 Szerintem nagyon jó páros a lekvár és a mascarpone, hiszen az egyik édességét ellensúlyozza a másik lágyabb íze.

Hozzávalók a piskótához:

– 3 db tojás

– 3 ek durum liszt

– 1/2 tk őrölt fahéj

– 1/2 tk sütőpor

– 3 ek eritrit

– 1 kis csipet só

– 2 dkg étcsokoládé a díszítéshez

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját habosra kevertem az eritrittel, majd az előzőleg kimért liszt, sütőpor és fehéj keverékét nagyjából elvertem benne. A fehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem, és ennek egyik felét alaposan elkevertem a tésztában, másik felét pedig csak nagy mozdulatokkal adtam hozzá, hogy ne törjön össze.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, és 180 fokon 10 perc alatt megsütöttem. A tésztát még forrón, egy tiszta konyharuha segítségével feltekertem, és így hűtöttem ki (így nem fog eltörni ha betöltöttük).

A kihűlt piskótát megkentem a lekvárral, majd egyenletesen eloszlattam rajta a krémet, és feltekertem. Tetejét olvasztott csokoládéval díszítettem, de csokiforgáccsal is nagyon szép lehet! 🙂

20141220_130946

20141220_131858

20141220_132010

 

Reform Advent 20. nap: Amerikai Nutellás Brownie – vendég recept

Ezt a gyönyörűséget sütötte meg tesóm a minap. Amikor megmutatta a képeket, akkor azonnal elkértem a receptet, mert ezt Nektek is látni kell. 🙂 Az itt megtalálható házi nutella is az ő keze munkája, ez a sütemény pedig tökéletes felhasználási módja lehet akár annak is (mint ahogy ebben a receptben is).

Tudjátok, hogy honnan ered a brownie? Kicsit utána olvastam, és a következő érdekességekre bukkantam:

A brownie nevét egyértelműen a színéről kapta (jelentése “barnácska” vagy valami hasonló – magyarul azért annyira nem hangzik jól- a szerk.), eredete pedig a jó öreg Amerika. Pontosan nem lehet tudni, hogyan is került be a köztudatba, de több legenda kering ezzel kapcsolatban. Pl olvashatunk arról, hogy egy háziasszony véletlenül kifelejtette a sütőport a csokis tortájából, de nem dobta ki, hanem felszeletelve kínálta a vendégeknek. Az első recept egyébként 1906-ban látott napvilágot a nyilvánosság előtt is, és hírneve azóta is töretlen világszerte. 

Tésztája gyakorlatilag csokoládé, vaj, cukor, liszt és tojás keveréke. Sokak szerint az igazi brownie jellemzője, hogy kevés benne a liszt és egyáltalán nincs benne sütőpor. Sokáig sütni sem szabad, akkor készült el, ha még egy kicsit ragadós a tésztája. Állítólag ha a még forró tepsit hirtelen jéghideg vízbe tesszük, akkor kívül ropogós, belül omlós állagú tésztát kapunk (érdekes, ki fogom próbálni :)).

Összetevőinek aránya szerint három félét különböztethetünk meg:

– Tömény (fudgy) – nagyon kevés liszt és sütőpor a titka, illetve a vajat és a cukrot nem krémessé keverjük, hanem megolvasztjuk, így kissé ragadós lesz a végeredmény. Általában keserű csokoládéval készül, így elég sok cukorra van szükség az édesítéshez – sokak szerint ez az igazi brownie.

– Gazdag brownie – több tojással, és minimum kétféle csokoládéval elkészített sütemény, amelyhez még extra kakaóport is adunk. Ez még a fudgy-nál is töményebb állagot eredményez!

– Piskótás állagú – kevesebb vajat és több lisztet használ, mint az előző, fudgy verzió, valamint kerül bele egy pici sütőpor is. A vajat és a tojást itt habosra keverjük, és olvasztott csokoládét használunk. Így egy könnyedebb, piskóta szerűbb állagot kapunk.

A modern brownie viszont liszt nélkül is elkészülhet, darált dióval, vagy mandulával. Ezt paleo étrendet követők, illetve lisztérzékenyek is fogyaszthatják. 😉 Nektek melyik a kedvencetek?

Íme tesóm receptje:

Hozzávalók:

– 180 gr fehér rozsliszt

– a házi nutella fele – azaz kb 1.5 dl, tehát 150 gr

– 4 db tojás

– 180 gr vaj

– eritrit ízlés szerint (kell a plusz édesítés, mert a nutella annyira nem édes)

Elkészítés:

Minden hozzávalót jól összekeverünk, és 180 fokon 20 percig sütjük. Házi baracklevárral, vagy meggylekvárral tálalhatjuk.

Ennyi! Na ilyen rövid recept leírásom sem volt még! 😛 De a brownie ezért (is) fantasztikus, mert nem jár sok macerával, cserébe isteni, és szerintem nagyon is ünnepi! 🙂

10850450_10205199667221457_811489840_n

10867078_10205199667341460_1953168432_n

Reform Advent 19. nap: Gasztro ajándékok gyűjteménye

Ma elértem azt a pontot, hogy muszáj kicsit rápihennem a karácsonyi süti hajrára, úgyhogy ma nem sütök. Viszont nem szerettem volna ha kimarad ez a nap az adventi visszaszámlálásból, úgyhogy kevesebb mint egy héttel Karácsony előtt itt az idő, hogy összegyűjtsem azokat a recepteket, amikkel meglephetitek szeretteiteket. Holnap pedig friss recepttel készülök Nektek ;).

Bevallom őszintén, régen nem tartottam túl sokra az “ehető ajándékot”, lévén nem maradandó, plusz még hízom is tőle. 😛 Viszont ahogy öregszem (jajj…), úgy egyre inkább az a véleményem, hogy az élmények néha sokkal többet érnek egy tárgynál, és ez főleg igaz akkor, ha gasztronómiáról van szó.  A lenti lista egyébként korántsem teljes, adok még ajándék ötletet a héten, de nem lövöm le a poént, hátha olvassák az érintettek…;)

Szóval gasztro meglepetés blokk 2014 start:

WP_20141113_002

Kávés keksz

CIMG3866

Mártott teasütemény

10846544_10205098380449351_896300165_n

Homemade Nutella

CIMG3964

20141216_073957

Ét- és fehércsokoládé (a fehércsoki azóta készült, aszalt áfonyával)

CIMG3984

Karácsonyi keksz

CIMG3990

Vaníliás fehércsoki likőr

20141206_171607

Hókifli

20141215_145924

Mogyorós-csokis keksz

20141216_113541

Karácsonyi puszedli

 

Remélem tudtam néhány tippet adni, de ahogy már említettem, a sornak még nincs vége! 😉

 

Reform Advent 18. nap: A legegyszerűbb ricottakrém – bármilyen alkalomra, vagy csak úgy

Igazi pihenős receptet hoztam mára, hosszú munkanap után. Néha már nincs kedvem sütni, csak összeütök valami hasonló finomat, hogy az édesség igényemet kielégíthessem. Ezért a nem túl elegáns tálalás is a képen. 🙂 Néha ez vacsorám/reggelim. Vagy a tízóraim, vagy az uzsonnám. Imádom! Kalóriaszegény, eszméletlenül sokféleképpen variálható, és bármilyen alkalomra megállja a helyét (persze ha nem a kis kék csuporban szervírozzák :)).

A ricotta amúgy is a szívem csücske, mert sokkal krémesebb állagú, mint a túró, ezért krémekben is tökéletesen megállja a helyét, árban pedig vetekszik a túróéval. Hát kell ennél több? 😉

Ígérem, hogy hamarosan elkészítem az elegánsabb verzióját is, és megmutatom!

Hozzávalók (a kék csupros verzióhoz):

– 125 gr ricotta

– 2 ek zabpehely

– 2 ek natúr joghurt

– kevés édesítőszer

– gyümölcs ízlés szerint (nálam most mandarin)

– fahéj, vagy vanília, vagy mindkettő 😉

Elkészítés:

A ricottát villával krémesre kevertem, majd hozzáadtam a zabpelyhet, és a joghurtot. Kicsit várhatunk vele, akkor megpuhul a zab, de én roppanósan szeretem.

Kevés édesítővel, fahéjjal és vaníliával  ízesítettem, majd beledaraboltam a gyümölcsöt is. Ezután kényelembe helyeztem magam, és jóízűen bekanalaztam. Ennyi! 😉

 CIMG3970

Reform Advent 17. nap: Karácsonyi puszedli

Gasztroajándék csomagom másik darabja ez a felettébb cuki kinézetű sütemény. 🙂 Eredetije a csokoládé pöffeteg nevet viseli, a receptet pedig Puffinnál itt találjátok. Én inkább puszedlinek neveztem el őket, az azért mégis bájosabb…:) És ha már karácsony, akkor kakaós – mézeskalács ízben készültek. A képeket elnézve biztos voltam benne, hogy ez egy nagyon nehezen kivitelezhető édesség, de tévedtem. Az egyik legegyszerűbb és legmutatósabb téli desszert, olyan mint a havas háztető.

Én így készítettem:

Hozzávalók (kb 20 nagyobb puszedlihez):

– 150 gr liszt (fele fehér tönköly, fele durum)

– 60 gr cukrozatlan kakaópor

– 5 ek eritrit, plusz egy kevés porrá zúzva a hempergetéshez

– édesítő ízlés szerint – folyékony vagy granulátum

– 1/2 csomag sütőpor

– 60 gr hideg vaj

– 2 db tojás

Elkészítés:

A tojásokat kissé felvertem az eritrittel, majd hozzáadtam az összes száraz hozzávalót, végül belemorzsoltam a hideg vajat. Kézzel homogén tésztát gyúrtam belőle, amjd egy órát pihentettem a hűtőben.

Kevés eritritet (kb 2-3 ek) porrá zúztam, majd diónyi darabokat csíptem a hideg tésztából, meghempergettem az eritritben, és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket (hagyjunk helyet közöttük, mert kicsit nőni fognak).

200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük, majd a még forró puszedliket ismét a “poreritritbe” (lehetne poritrit is, haha :)) forgatjuk. Ugye milyen egyszerű? 🙂

20141216_113519

20141216_113541

CIMG4051

Reform Advent 16. nap: Mogyorós- csokoládés keksz

Ez az édesség ajándékba készült, úgyhogy muszáj volt gyönyörűre sikerednie (nem véletlenül választottam ezt a receptet, nemsokára elárulom a külalak titkát ;)). Eredetije a Nők Lapja konyha decemberi számában fellelhető. Én a mogyorós- csokis változatát készítettem el, és egyből dupla adagot, biztos ami biztos ;).

Annyira egyszerűen és nagyszerűen hidalja át az elkészítési mód a nyújtás – szaggatás kombót, hogy az valami elképesztő. Így tényleg az egyik leggyorsabban elkészíthető kekszeket kapjuk. Na és az íze…:)

Hozzávalók (kb 30-35 darabhoz):

– 16 dkg vaj

– 5 ek eritrit + folyékony édesítő ízlés szerint

– 2 tojás

– 32 dkg liszt (10 dkg durum, 7 dkg fehér tönköly és 5 dkg tk búzalisztet használtam)

– 1 csipet só

– 2 tk sütőpor

– 10 dkg durvára tört sótlan földimogyoró

– 5 dkg étcsokoládé pasztilla (vagy durvára darabolt étcsokoládé – 70% kakaótartalmú)

Elkészítés:

A mogyorót egy mozsárban durvára törtem.

A vajat egy villával habosra kevertem az eritrittel (addig kell csak elegyíteni, amíg az eritrit el nem olvad).

Tipp: régen mindig elektromos habverővel végeztem ezt a műveletet, de rájöttem, hogy egy villa is tökéletes erre a célra.

Ehhez a keverékhez hozzáadtam a tojásokat, jól elkevertem (nem lesz szép látvány, ne ijedjen meg senki), majd hozzáadtam a száraz hozzávalókat apránként.

Tipp: Bevált módszer nálam, hogy a mérőpohárba, amibe a liszteket kimértem, elkeverem a többi száraz hozzávalót is. Így nem kell bajlódni vele.

Eljön az a pont, amikor már csak kézzel tudjuk tovább gyúrni a tésztát, úgyhogy így folytatjuk mindaddig, amíg homogén masszát nem kapunk. El ne felejtsük a mogyorót is hozzáadni, édesíteni még ha kell, jól átgyúrni, majd a legvégén jöhet a csoki is. Itt már nem nagyon maceráltam a tésztát tovább, csak nagyjából eldogoztam, majd a hűtőbe tettem (minimum fél óra kell neki).

Tipp: a vajas tésztákkal mindig gyorsan dolgozzunk, mert a kézmelegtől hamar elkezd olvadni, és egyre nehezebb vele bánni. Főleg a sós tésztáknál, pl egy leveles pogácsánál érdemes minden hajtogatás után hűtőben pihentetni, hogy ismét dolgozhassunk vele.

Itt jön a kedvenc részem: a hűtőből kivett tésztánkat nem kell nyújtani és szaggatni, csupán kicsit átgyúrni, majd egy- egy hengert formázni belőle, és kb. 1 cm vastag korongokat vágni. Ezzel megspóroltam egy csomó időt, macerát, és a kekszek is szép egyformák lettek. Brilliáns! 😀

Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam a kis szépségeket, és 190 fokon 10 perc alatt meg is sültek. Gyorsak, gyönyörűek és finomak. Ennyi…;)

 20141215_145741

20141215_145924

20141215_145958

Reform Advent 15. nap: Citrustorta

Tegnap este céges bulin voltam, és valljuk be, nem ébredtem valami kipihenten…:) Viszont sokáig aludni sem tudtam, mert azon kezdett el kattogni az agyam, hogy mit is süssek az én kedves Olvasóim örömére ma. Aztán rájöttem, hogy kihasználom ezt a cseppet sem koncentrált állapotomat, és valami üdítő, “télízű”, nagyon gyors desszertet készítek. Hiszen valljuk be, nem mindig szeret az ember lánya órákig pepecselni a konyhában. Vagy azért mert fáradt, vagy kényszerszülte indoknál fogva (ld.: hirtelen betoppanó vendégek), vagy csak mert egyszerűen nincs kedve éppen bonyolult süteménykölteményeket gyártani. Na ez most egy ilyen nap…:)

Ez a citrustorta viszont mindig telitalálat. Kellemes, könnyű, frissitő és szemet gyönyörködtető egyben. Plusz a hozzávalók is általában fellelhetőek a kamrában, vagy hűtőben. És ha már a tél nem kecsegtet gyümölcs arzenállal, használjuk ki azt a néhányat ami a piacon szezonálisan fellelhető ilyenkor. 🙂

Hozzávalók:

– 180 gr liszt (fele fehér tönköly, fele durum, plusz egy kevéske zabkorpa, de az elhagyható)

– 3 db tojás

– 3 ek eritrit, illetve folyékony édesítő ízlés szerint

– 1 púpozott tk sütőpor

– 1 csipet só

– 150 gr olvasztott vaj

– 1 citrom leve

– 1 narancs leve

– 1 dl bármilyen gyümölcslé (én guavát használtam, mert egzotikus, és nagyon finom!)

– 2 ek zselatin fix

– kevés gyümölcs a díszítéshez

Elkészítés:

A vajat mikróban felolvasztottam (kb 1 perc max fokozaton), majd félretettem hűlni.

A liszteket kimértem, hozzáadtam a sütőport és a sót. Nyugodtan reszelhetünk bele citrom illetve narancs héjat. Én ezt most nem tettem meg, mivel nem sikerült bio gyümölcsöt venni, a boltiban pedig nem bízom héj szempontból, úgyhogy erről most lemondtam…

A tojásokat habosra és fehéredésig kevertem az eritrittel (szigorúan kézi habverővel, hogy égjen a zsír :)), majd felváltva adtam hozzá egy kanállal a száraz hozzávalókból, majd lazítottam egy fél citrom levével. Újabb kanál lisztes keverék, majd a fél narancs leve következett, és a maradék liszt. Végül beleöntöttem a vajat is, és jól elkevertem. Ízlés szerint folyamatosan édesíthetjük a masszát.

20 cm átmérőjú szilikon tortaformába öntöttem (ha nem szilikon formát használunk, akkor sütőpapírral béleljük ki), és 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem.

Amíg a sütemény sült, addig egy tejforralóban összekevertem a megmaradt fél citrom és narancs levét 1 dl gyümölcslével és a zelatin fixxel, majd kissé összemelegítettem.

A tésztát hagytam hűlni, majd mandarin gerezdekkel díszítettem, és ráöntöttem a kihűlt citrusos mázat. Végül az egészet betettem a hűtőbe. Ennyire egyszerű :). Akinek nem elegendő a máz, nyugodtan tálalhat hozzá friss gyümölcsöt, vagy akár lekvárt is. 

CIMG4002

CIMG4009

CIMG4019

Reform Advent 14. nap: Habkönnyű túrós tönkölypite

Néhány napja égető vágyat kezdtem érezni valami igazán könnyű édesség után. Kicsit sok volt mostanában a vajas, habos, kelt tésztás sütemény, úgyhogy a testem megálljt parancsolt. Igy elkezdtem valami túrós finomság után kutakodni, mert hát mi könnyedebb létezik a világon, mint aminek fő alkotó eleme a túró. Így találtam rá erre a pite receptre a Nosalty-n, és némi átalakítás után meg is született ez a csodás desszert. Tökéletes lazítás a szervezetnek így az ünnepi lakmározások idején. 🙂 Íme:

Hozzávalók:

Tészta:

– 10 dkg kókuszzsír (szilárd halmazállapotú)

– 5 dkg vaj

– 20 dkg liszt (nálam: 10 dkg fehér tönköly és 10 dkg teljes kiörlésű tönköly)

– 2 ek édesítő granulátum (mostanában ezt tesztelgetem, és jó :))

– 2 ek eritrit

– 1 csipet só

– 2 db tojássárgája

– 0,5 dl víz (opcionális, csak akkor kell, ha nehezen állna össze a tészta)

Töltelék:

– 50 dkg túró (én 575 grammot használtam, mert volt itthon felesleges túró)

– kevés vanília aroma, vagy szárított vanília

– őrölt fahéj ízlés szerint

– 3 db tojás + a két fehérje ami a tésztából kimaradt

– 2 ek tejföl (12% zsírtartalmú)

Elkészítés:

A tészta száraz hozzávalóit egy tálba mértem, hozzáadtam a kókuszzsírt,a vajat, a tojások sárgáját, és homogén tésztává gyúrtam az egészet. Amíg elkészítettem a tölteléket, a hűtőben pihentettem.

A krémhez a túrót villával összetörtem, vaníliával, fahéjjal, folyékony édesítővel ízesítettem. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a túróhoz adtam a tejföllel együtt. Az összesen 5 db fehérjét kemény habbá vertem, és belekevertem a túrós elegybe.

A tészta nyújtásával nem foglalkoztam túl sokat. Kis darabokat csíptem le belőle, és a tenyeremmel “belelapogattam” a sütőpapírral bélelt tepsibe. Szerintem még jól is áll neki az egyenetlenség. 🙂 A tésztára ráhalmoztam a tölteléket, és 180 fokon 25 percig sütöttem. Akkor jó, ha a krém középen is megszilárdult.

Tipp: az eredeti recept szerint a kinyújtott tésztát baracklekvárral ildomos megkenni, mielőtt ráhalmoznánk a tölteléket. Nekem most sajnos nem volt itthon, de a tesztcsoport egyöntetű véleménye alapján igényli a sütemény. Úgyhogy ha van otthon bármilyen lekvár (persze a legjobb a diabetikus :)), akkor járjatok el így, biztosan finomabb lesz tőle.

Én jobb híján juharsziruppal díszítettem, amit aztán a férjem jóízűen el is fogyasztott a süti mellé, és állítása szerint nagyon finom a kettő együtt. Szóval akinek nem tiltott, az próbálja ki (én ránézni sem merek, mert már attól emelkedik az inzulinszintem ;)).

CIMG3999

20141212_125045

 

 

Reform Advent 13. nap: Egészséges kenyérke

Nem kimondottan adventi receptet hoztam mára, de úgy gondolom, hogy az egészségünket még az ünnepi időszakban is szem előtt kell tartanunk. Ilyenkor talán több a szabadidőnk is, tehát nyugodtan készíthetünk kenyereket, péksüteményeket, egyéb kelt tésztákat reggelire a családnak! Jöjjön tehát egy igazán egészséges és nagyon finom kenyér recept. 🙂 Az eredetit a Nők Lapja Konyha decemberi számában találjátok (nagyon jó kis újság, mindenkinek ajánlom). Én feleztem az adagokat, és reformosítottam, mint mindig! 😉

Hozzávalók:

– 10 dkg teljes kiörlésű búzaliszt

– 10 dkg graham liszt

– 2 ek lenmagliszt

– 2 ek zabkorpa

– 1/2 csomag instant élesztő

– 1,75 dl langyos víz

– 1 kk barna nádcukor

– 1 tk só

– 1 ek lenmag

– 1 ek napraforgómag

Elkészítés:

A langyos vízben feloldottam a cukrot, majd beletettem az élesztőt, és hagytam kissé felfutni (kb öt perc, de az sem baj, ha több :))

A liszteket egy tálba mértem, hozzáadtam a sót, a magvakat, majd az élesztős vizet is. Az egészet homogén tésztává gyúrtam. Elképzelhető, hogy vesz még fel lisztet, nyugodtan adhatunk hozzá.

Letakarva, meleg helyen egy óra alatt a duplájára kelesztettem.

Az egész tésztát olajozott,lisztezett kenyérsütő formába tettem, a tetejét kissé bevagdostam, majd még fél órát pihentettem.

200 fokra előmelegített sütőbe tettem, majd 10 perc után 180 fokra vettem vissza a hőmérsékletet. Így sült még 25 percig. Akkor van kész, ha szép színt kap a teteje, és látványosan elválik a tészta a forma falától. Jó étvágyat! Készítsétek el a hétvégén! 😉

20141209_205110

20141209_205408

20141209_211853

Reform Advent 12. nap: Hókifli hó nélkül – vendég recept

A 12. nap ismét vendég recept – örül a szívem, hogy egyre több általatok készített egészséges étket is meg tudok mutatni. 🙂 Nagyon köszönöm a receptet Erának, hiszen nincs Karácsony hókifli nélkül. Volt szerencsém meg is kóstolni ezt a  sütit (a hatodik után már le kellett állítanom magam…), és bizton állítom, hogy talán finomabb, mint az eredeti! Az elkészítése pedig pofon egyszerű! Íme:

Hozzávalók:

– 240 gr teljes kiörlésű búzaliszt

– 240 gr vaj

– 60 gr eritrit (akinek szabad, készítheti nádcukorral is)

– 120 gr darált dió

– vanília aroma vagy szárított vanília ízlés szerint

Elkészítés:

Minden hozzávalót szépen összegyúrunk, majd 1 órát hűtőben pihentetjük.

Diónyi darabokat csípünk le a tésztából, kicsit megsodorjuk és kifliket formázunk belőlük.

Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, majd 160 fokra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt megsütjük őket.

A hókiflit eredetileg ugye porcukorba forgatva tálaljuk. Ezeket viszont natúron ettük, és egyáltalán nem hiányzott a “hó”. 🙂 De teljesen el tudom képzelni, hogy porrá őrölt eritritben kicsit megfürdetjük a szépségeket, és akkor igazi hókiflikké avanzsálódnak. 😉

20141206_171535

20141206_171607

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!