Norasz Kitchen

A kakaós csiga is egy volt azon sütemények közül, ami nem hagyott nyugodni már egy jó ideje. Azért mert imádom (reggelire kávéval :)), no meg azért, mert a múltkor volt szerencsém megkóstolni egy teljes kiörlésű változatot (nagymama által készített, nagymama receptje alapján), és ez olyannyira jó élmény volt a maga légies, könnyed mivoltával, hogy nekem is el kellett készítenem.  

Most egy könnyített verziót próbáltam ki, aminek számos fajtája kering az éterben, de az alapot Barbi receptje adta. Érdekelt, hogy milyen is lehet túrót használni gyúrt tészták alapjaként, illetve csábító volt az is, hogy nem kell kelesztgetni. Ja, és nem kell bele tojás sem! 🙂 A rusztikus bucikkal egyidőben készültek el ezek a nagyon guszta kis csigák, magyarul két legyet ütöttem egy csapásra: amíg a péksüti kel, addig el is készül az édesség. Reggel pedig nincs is más dolgunk, mint hogy eldöntsük, hogy édeset vagy sósat vágyunk aznap. 🙂

Hozzávalók (kb 15 db közepes/ kisebb csigához): 

– 25 dkg túró (jó, ha zsírszegény)

– 30 dkg liszt (10 dkg fehér tönköly, 10 dkg tk búza és 10 dkg durum)

– 2 ek cukrozatlan kakaópor + 2 tk a töltelékhez

– 1/2 csomag sütőpor

– 50 ml tej

– 2 ek kókuszolaj

– 3 ek eritrit + folyékony édesítő

– 1 csipet só

– 1 tk vaj vagy maragarin

Elkészítés:

A túrót villával áttörtem, jól elkevertem az eritrittel, majd hozzáadtam a tejet és a kókuszolajat.

Egy mérőedénybe kimértem a liszteket, majd hozzáadtam a kakaóport, a sütőport és a sót. Jól elkevertem az egészet.

Ezután a száraz hozzávalókat a túrós masszához adtam, és kézzel jól összedolgoztam. Egy rugalmas tésztát kell kapnunk (engem a keksztekercs alapjára emlékeztetett), amit deszkán téglalap alakúra nyújtottam, és megkentem vajjal. Erre jött egy réteg eritrit, majd egy réteg kakaópor, majd megint egy kis eritrit. Nekem sütés után nem lett annyira édes, úgyhogy ha valaki jobban igényli ezt, akkor nyugodtan tehet bele több eritritet, vagy nyírfacukrot.

Ezután a tésztát a hosszabbik oldalánál kezdve jó szorosan feltekertem. Kb 2 cm vastagságú korongokat, csigákat vágtam a tekercsből, és sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem őket. 190 fokon 20-25 perc alatt megsülnek. Akkor jó, ha az aljuk már szép színt kap, de a tészta maga még puha (ha túlsütjük szerintem kiszárad). Ha esetleg égne a teteje a kakaó miatt, akkor félidőben kenjük meg egy kis tejjel, és úgy süssük tovább.

Én a kész csigákat is szépen lekentem tejjel, hogy később se száradjanak ki (bár szerintem nem lesz idejük :)). Én biztosan el fogom még készíteni a fahéjas vagy diós verzióját is!

Kedves Olvasóim!

Elhatároztam, hogy idén rendhagyó Adventi naptárt készítek, és a mindennapi csoki meglepetés helyett egy-egy reform desszert receptet hozok nektek a legszebb ünnepig hátralévő minden egyes nap! 🙂 Vigyázz, Kész, Süss! 🙂

Újra péksüteményt hoztam. Egyrészt nem hagyott nyugodni a múltkori rozskiflik sűrűbb állaga, másrészt nem volt itthon reggelinek való. Ez is egy előnye a télnek: a hidegben annyival jobb a meleg sütő előtt/mellett állni és pésütit sütni, mint felöltözni, és elmenni a boltba…kellemest a hasznossal! 🙂

Mondanom sem kell, megérte! Nagyon megérte! Helyreigazítást kell eszközölnöm a múltkori kijelentésem miatt, miszerint reform lisztekből nem lehet könnyed állagot elérni. De lehet! Ez a buci a bizonyíték. Nagyon finom lett és gyönyörűséges! Mindenkinek csak ajánlani tudom! 😉

Hozzávalók (8 darabhoz):

– összesen 50 dkg liszt (nálam: 25 dkg fehér és 15 dkg tk tönkölyliszt, valamint 10 dkg durumliszt)

– 2 ek lenmag, illetve egy marék dió aprítva

– 2 tk só

– 2,5 dkg friss élesztő

– 3 dl langyos víz

– 2 tk nádcukor

– 2 ek olívaolaj

Elkészítés:

A langyos vízben feloldottam a cukrot, és elmorzsoltam benne az élesztőt. Nekem öt perc alatt szépen felfutott (egyébként ha nem indul el öt perc alatt, akkor sajnos már nem használható, tehát bontsunk egy új csomagot). A diót mozsárban összetörtem (csak nagyjából, ha már rusztikus, adjuk meg a módját :)) A liszteket egy dagasztótálba kimértem, hozzáadtam a  lenmagot, a diót, az olajat, majd az élesztőt. Homogén tésztát gyúrtam, és legalább 4-5 percig dagasztottam (jó a karizomnak is ;)). Ezután meleg helyen 40 percig kelesztettem.

A tésztát kicsit átgyúrtam, majd nyolc részre osztottam. Bucikat formáztam belőlük, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, a tetejüket kicsit bevagdostam. Még 30 percig pihentettem, majd 200 fokos sütőben 5 percig sütöttem. Ezután kicsit lejjebb vettem a hőfokot, és még 15 perc sütés következett. A kész kenyérkék tetejét még forrón megkentem egy kevés vízzel, hogy szelidítsek kicsit a héj ropogósságán, keménységén.

Ez a recept a “minden jó ha a vége jó” tipikus esete. 🙂 Este, amikor megsütöttem a kifliket, akkor azt mondtam, hogy na, ezt biztos nem teszem fel a blogra. Nehezen sültek, szórakoztam velük nem keveset, aztán másnap reggel kellemes meglepetés ért: a kifli finom volt! Határozottan finom! 😀 Az eredeti receptet a Kifőztük online gasztromagazin hasábjain találtam, én csak átalakítottam , “reformosítottam”. 🙂

Rájöttem egyébként, hogy miért nem vagyok soha elégedett a péksüteményeimmel. Azért, mert mindig a bolti állagot várom, pedig ezeknél a liszteknél (ha csak ezekkel sütöd a kenyeredet) soha nem lesz az a levegős, habkönnyű állag, mint a bolti termékeknél. Sütés közben pedig nagy erőkkel igyekeztem ismételgetni magamban az orvosom kijelentését, miszerint minél nehezebb és sűrűbb egy kenyér, annál biztosabb, hogy lassan felszívódó, egészséges szénhidrátot tartalmaz. Ez erre teljesen igaz! 🙂

Még egy észrevétel (nem azért, mert mindenáron védeni akarom a kiflijeimet :)) –  amikor én sütöm a péksüteményeket, akkor sosem éhezem meg délelőtt, tehát néha még a tízórait is kihagyom. Ez is annak a bizonyítéka, hogy a tisztán “jó” szénhidrátok mennyire szuperül tartják szinten a vércukor és inzulin szintet. Szóval szép lassan hozzá kell szoknom nekem is ezekhez a nehezebb kenyerekhez/péksüteményekhez.

Azoknak ajánlom tehát ezt a receptet elsősorban, akik szeretik a rusztikusabb ízeket és állagot! Én szerettem! 🙂 Első rozsosnak mindenképpen pozitív, de a folyamatos kísérletezés a könnyebb tészta anyja ugyebár…vagy valami ilyesmi 🙂

Hozzávalók (6 közepes kiflihez):

– 30 dkg liszt (én fele világos, fele tk rozslisztet használtam)

– 1 tk só

– 2 dkg friss élesztő

– 1 csapott tk nádcukor (ellenkezik az elvimmel, de az élesztő így fut fel igazán szépen)

– 2 dl langyos tej

– magvak ízlés szerint (én napraforgómagot és lenmagot használtam)

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos (de nem forró) tejben a nádcukor segítségével felfuttattam. Jözben kimértem a lisztet, hozzáadtam a sót, majd az élesztőt, és homogén tésztává gyúrtam (elég laza, ragadós a tészta, ezen még kevés liszt hozzáadásával javíthatunk), kevés ideig dagasztottam, majd a duplájára kelesztettem meleg helyen (kb 40 perc). A kelesztésről jut eszembe. Nekem bevált trükköm, hogy bekapcsolom a sütőt (persze takarékra), és a tésztát hőálló edényben a tűzhelyre teszem. Így két legyet ütök egy csapásra: előmelegítem a sütőt, és biztosítom a meleg helyet a tésztának.

Amikor szépen megkelt, akkor kicsit átgyúrtam, majd hat felé osztottam. Minden részt kb 40 cm hosszúra sodortam, majd a két végét összefogva megtekertem. Így alakulnak ki a “fonatok”. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem őket,  lekentem egy pici vízzel, megszórtam a magvakkal, majd még fél óráig kelesztettem. Ezután kicsit bevagdostam őket (mint a kenyeret szokás), és 180 fokos sütőben 45 percig sütöttem őket. Akkor jó, ha szép színt kapnak alul felül. 🙂

Aznap vajjal isteni, másnap ajánlatos kicsit betenni a sütőbe, vagy akár a mikróba is fél percre. Puhul tőle, és finom lesz! 🙂

Ez az étel nem engem dicsér, hanem drága egyetlen férjemet, aki hétvégén ezzel az isteni, egészséges, diétás és szemet gyönyörködtető ebéddel várt haza. Ebből a mennyiségből elég nagy adag lesz, úgyhogy aki nem több főre készíti, vagy nem szeretné három napig ezt enni (bár ebből még az sem lenne túlzás), akkor felezze az adagokat nyugodtan.

Hozzávalók  – egy jó nagy tepsihez :):

– 1 kg darált sertéshús

– 1 nagyobb fej vöröshagyma

– 2 db kápia vagy piros színű kaliforniai paprika

– 5 db kis cukkini

– 3 db paradicsom

– 1 csomag (350 g) teljes kiörlésű trikolor tészta

– 1,5 dl száraz fehérbor

– chili, oregano, kevés citromlé és balzsamecet

– sajt a tetejére (itt: füstölt gomolya)

Elkészítés:

A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd belerakjuk a húst. Sózzuk, borsozzuk, és ekkor kerül bele a chili is. Felöntjük a borral, megvárjuk amíg az alkohol elillan. Citromlével és kevés balzsamecettel még bolondíthatjuk, és az egészet addig pároljuk, amíg elfő a leve és megpuhul a hús. Közben megfőzzük a tésztát is, de az “al dente” állagnál is keményebbre hagyjuk, hiszen a sütőben még tovább puhul majd. Egy nagyobb méretű tepsit kevés olívaolajjal kikenünk, és a nyers cukkini karikákkal szépen kibéleljük az alját. Jöhet rá egy réteg tészta, a húsos ragu, majd a paprika és a paradicsom is felkarikázva (nyersen). Erre jöhet megint egy réteg tészta, majd hús, a történetet pedig cukkini karikákkal zárjuk. A tetejére sajtot reszelünk, és 200 fokos sütőben 45 percig sütjük, vagy addig, amíg a sajt szépen megpirul. Ennyire egyszerű! 😉

Elfogultság nélkül állíthatom, hogy ez a legeslegfinomabb (és talán a legegyszerűbb) keksz amit valaha készítettem. Eredetileg csokidarabos amerikai keksznek indult a dolog, de addig csűrtem csavartam a hozzávalókat, hogy végül kaptam egy olyan fantasztikusan rugalmas, homogén tésztát, amit muszáj volt kinyújtanom és kiszaggatnom. Omlós, de mégis lágy, vaníliás, de mégis csokis álom. imádnivaló!!! 🙂

Hozzávalók (20-25 darabhoz):

– 25 dkg liszt (én egyharmad durum, egyharmad fehér tönköly, egyharmad világos rozslisztet használtam)

– 2 csomag pudingpor (én egy tejszín ízűt és egy vaníliásat használtam)

– 1 egész tojás

– 1 tk sütőpor

– 15 dkg vaj

– 3 ek eritrit + folyékony édesítő

– 5 dkg 70% kakaótartalmú étcsokoládé

– 1 tk kókuszolaj

Elkészítés:

A lisztet kimértem, majd belekevertem a sütőport, a pudingport és az eritritet. Ezután hozzámorzsoltam a vajat, és beleütöttem a tojást. Homogén tésztává gyúrtam, közben folyékony édesítővel még ízesítettem. 10 percig pihentettem a hűtőben.

A tésztát kinyújtottam fél cm vastagra, és korongokat szaggattam belőle (egy tetszőleges méretű pohár tökéletes erre a célra), szélüket pedig egy villával “csipkéztem”. Előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütöttem őket (200 fokon).

Az étcsokoládét felolvasztottam egy pici kókuszolajjal, a sütemények felét belemártottam, majd sütőpapíros tálcára helyeztem őket, és ahűtőbe tettem amíg meg nem szilárdult a csoki.

Fontosnak tartom, hogy ha már ennyit emlegetem ezt a Glikémiás Indexnek (röviden csak GI) nevezett dolgot, akkor kicsit többet is megosszak a hátteréről. Hangsúlyozom, hogy ez a bejegyzés sem tartalmaz klinikai statisztikákat és eredményeket. Ezek az én meglátásom szerint fontos alapok ehhez az életmódhoz.

A Glikémiás index:

Ez a mutató gyakorlatilag azt jelzi, hogy az adott élelmiszer mennyire emeli meg a vércukorszintet. Ennek legmagasabb értéke a 100, ami pedig a glükózhoz, vagy más néven szőlőcukorhoz társul. Ez ugyanis a legnagyobb vércukorszint emelő. Mérhető GI-je pedig főleg a szénhidrátoknak van, mivel azokat szinte egytől egyig cukorrá bontja a szervezet.

Ehhez a 100-as értékhez viszonyítva állapították meg az élelmiszerek Glikémiás Indexét összesen 3 fokozatban: alacsony GI (0-55), közepes GI (55-75), magas GI (75-100). A besorolás és a határvonalak több helyen is változnak, én ebből indultam ki az életmódváltásom elején, ezért ezt tekintem alapnak itt is.

A magas GI-jű élelmiszerek:

De miért is rossz a szervezetnek, ha magas glikémiás indexű szénhidrátokat fogyaszt? A kérdés jogos, a válasz pedig nagyon egyszerű: a hirtelen bekövetkező vércukor szint emelkedése miatt az inzulin átmenetileg túltermelődik a szervezetben, ami viszont szinte azonnal le is „csapja” azt. Ekkor következnek be az ún. falási rohamok, hiszen a vércukorszint leesett, tehát újra éhesnek érezzük magunkat. Biztos mindenki tapasztalta már azt, hogy tetemes mennyiségű gyorséttermi étel elfogyasztása után 1-2 órával már a hűtő előtt állva nézegetjük, hogy mit is lehetne enni, és csodálkozunk, hogy miért is vagyunk éhesek egy gigaszendvics, sült krumpli és fél liter kóla után. Nos, a válasz itt keresendő.

Az Inzulinrezisztencia (IR):

Akinek viszont az inzulin receptorai genetikai örökletesség miatt, vagy a nem jó életmód miatt nem megfelelően működnek, azoknál igen nagy eséllyel fog kialakulni az Inzulinrezisztencia elnevezésű állapot. A nem jól működő receptorok ugyanis nem tudják kezelni ezeket a hirtelen vércukor szint emelkedést, és ezáltal a sejtanyagcsere felborul. Sajnos nagyon sok embert (főleg nőt) érint ez az állapot manapság, kezelése pedig több orvosi ágazatot is felölel. Nagyon fontos kihangsúlyozni azt, hogy a nem (megfelelően) kezelt IR hosszútávon 2-es típusú diabéteszhez, illetve szív-és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet.

Említettem fent, hogy a kiváltó okok között szerepel a genetika, viszont egyre többen vallják azt, hogy az életmóddal is tehetünk azért, hogy ez az állapot kialakulhasson. Az olyan fogyókúrák, amik tartósan kiiktatnak valamit az étrendből, valamint az emiatt kialakuló jojó effektus sajnos táptalaja annak, hogy a sejtanyagcserénk felborulhasson. Ezért egy kiegyensúlyozott, teljes életmódot kell magunkévá tennünk.

Az alacsony GI-jű élelmiszerek:

Azok az ételek, amelyek alacsony glikémiás indexxel rendelkeznek, lassan, kiegyensúlyozottan emelik a vércukorszintet, és megfelelő szinten tartják azt. Ezért is nevezzük őket lassan felszívódó szénhidrátoknak. Számos előnyös tulajdonsága van ezeknek az ételeknek, pl. nem okoznak hirtelen éhségrohamot, ezáltal nem fogjuk felfalni a hűtőt, mert egyik pillanatról a másikra megéheztünk. Az inzulin receptoroknak nem kell őrülten dolgozniuk, hanem szépen egyenletesen végezhetik a dolgukat, ezáltal a működésük helyreállhat/fennmaradhat. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ebben az életmódban kerülni kell a feldolgozott élelmiszereket. Hiszen egy étel minél inkább puffasztott, extrudált, agyonfőzött vagy pépesített, annál nagyobb lesz a glikémiás indexe! Tehát el kell felejteni a pufi búzát/rizset.

Életmód:

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy én az alacsony glikémiás indexű ételek fogyasztására, napi ötszöri étkezésre, és a rendszeres testmozgásra gondolok, ha a tökéletes életvitelt szeretném definiálni. Vallom, hogy nem csak az Inzulinrezisztenciában szenvedőknek, illetve a cukorbetegeknek hasznos ez, hanem mindenkinek, aki meg szeretné előzni a későbbi esetleges problémákat.

Én azzal kezdtem közel egy éve, hogy:

• Rászoktam a napi ötszöri étkezésre. Nagyon nehéz volt, de kb. két hét után már nagyon hiányzott volna, ha nincs tízórai és uzsonna.
• Hozzászoktam, hogy étel nélkül ne induljak el otthonról. Tehát mindig van a táskámban tk. ropi vagy keksz, esetleg egy alma.
• Elkezdtem számolni a kalóriákat. Sokaknak orvosi előírás, hogy hány gramm szénhidrátot vihetnek be egy nap, de általában a 160 gr/nap az elfogadott. Internetes kalóriaszámlálók szerencsére már ezt is tudják mérni. Beállíottam magamnak egy limitet, és aszerint ettem, viszont ez magasságtól és testsúlytól függ, ezért nem is részletezem.
• Ezzel egy időben elkezdtem otthon tornázni, egyelőre csak annyit, amennyi jólesett, de maximum 2 pihenő napot iktattam be a hetembe.
• Elhagytam azt a téveszmét, hogy „egy nap belefér a héten, amikor mindent megehetek, amit megkívánok”. Ezek a napok ugyanis ugyanúgy borítják az egészséges inzulinháztartást, tehát igen ártalmasak.
• Elfelejtettem a „hat után nem eszek” elvét is, hiszen vacsorázni kell (ha éhes vagyok, akkor még utóvacsorázni is szoktam!)
• Elkezdtem utánajárni a különböző ételek GI-jének (ezt a kutatómunkát egyszer kell megszenvedni, utána már tudod magadtól), és tudatosan törekedtem arra, hogy csak az alacsony értékű ételeket fogyasszam.

Amit most követek:

• Kizártam az életemből a burgonyát és a rizset, helyette salátát fogyasztok köretként, vagy hajdinát, esetleg bulgurt, na és rengeteg savanyúságot. Szerencsém volt, hiszen egyikért sem vagyok oda, de a csicsóka nagyon jó burgonya helyettesítő, és alacsony a glikémiás indexe is. Hozok majd receptet!
• Kizártam a cukrot, helyette eritritet, nyírfacukrot, vagy édesítőszert használok.
• Előszeretettel fogyasztok kenyereket és péksüteményeket, mégpedig azokat, amik rozs, tönköly, durum, graham és teljes kiörlésű lisztből készültek (ld. Helyettesítőkről szóló bejegyzés)
• Eszem tésztát is! Mégpedig durum, vagy tönköly, vagy teljes kiörlésű változatban – természetesen mértékkel.
• Sőt! Eszem csokoládét is! 70% kakaótartalommal bíró étcsokoládéból heti 1-2 sor nem árt, és igénylem is néha. 😉
• Gyümölcsöt csak limitált mennyiségben fogyasztok, és inkább csak délután – a fruktóz ugyanis nem a barátunk…
• Tejet csak este és maximum 2 dl mennyiségben fogyasztok, és csökkentettem a joghurt/kefir mennyiséget is
• Törekszem a heti 6 nap, vagy összesen 3-4 óra testmozgásra.
• Ha olyan szituáció van, akkor nem vonok meg magamtól egy falat süteményt, vagy csokit, de egy falatnál nem eszem többet (voltak már kivételek, de összességében tartom magam ehhez)
• Mottóm a mértékletesség. Hiszen hiába alacsony GI-jű mondjuk egy teljes kiörlésű keksz, a kalóriatartalma ugyanolyan magas, mint a fehérlisztből készült társainak. Tehát odafigyelek a GI-re, a kalóriára, a mennyiségre és a minőségre.
• Napirendem: reggelire lassan felszívódó szénhidrátot eszem (pl. tk kenyér vajjal, sonkával, kevés sajttal és rengeteg zöldséggel), tízóraira valamit nassolok (cukormentes müzliszelet, vagy egy kocka csoki, esetleg 3-4 Korpovit keksz). Az ebédem mindig hús és zöldség, az uzsonnám általában gyümölcs. Vacsorára pedig már csak fehérjét fogyasztok, pláne ha edzés után vagyok, mert a fehérje segít az izomépítésben is!
• Igyekszem magam előállítani a mindennapi kenyeremet, esetleg süteményemet, ezért is született meg a blog. 🙂

És amit ezzel elértem:

• Jó sokat fogytam különösebb kiborulás, szenvedés, depresszió nélkül
• Majdnem fél éve tartom a súlyom rendületlenül.
• Soha életemben nem voltam ennyire energikus – a délutáni szunyókálásokat már régen elfelejtettem
• Mind a cukor, mind az inzulin értékeim tökéletesek
• Ha nincs, akkor már hiányzik a sport.

A fent felsorolt tényeket és tapasztalatokat a teljesség igénye nélkül írtam le, célom pedig nem más, mint hogy kiindulási alapot adhassak azoknak, akik esetleg kacérkodnak ezzel az életmóddal. Ha viszont valaki csak néhány elemet építene be a napirendjébe ezek közül, már az is nagy lépést tett az egészsége, no és a vércukorszintje érdekében! Amiket leírtam azok az én módszereim az én testemhez és bioritmusomhoz igazítva, de mindenkit csak bátorítani tudok, hogy keresse és találja meg a saját testének legmegfelelőbb étkezési/sportolási módszereket. 🙂

Fontosnak tartom, hogy minél több finomliszt és cukormentes péksüteményt is elkészítsek, hiszen az igaz, hogy egyre több reform, “nekünk való” kenyeret, egyebet lehet kapni, de mégiscsak annak az összetevői biztosak, amit én magam készítek el. Jelen recept kiindulási alapja egy klasszikus kalács, amit én picit tovább gondoltam, és megalkottam ezeket a gyönyörűséges csíkos kifliket. Két technika is lapul mögöttük, mégpedig a csíkos hatás elérése, valamint a kifli formázása. Mindkettőt leírom a receptben, hátha hasznosnak bizonyulnak még a jövőben! 🙂

Hozzávalók:

– 25 dkg liszt (fele durum, fele világos rozs)

– 0.5 tasak szárított élesztő

– 4 tk eritrit

– 1 cs só

– 2 tk cukrozatlan kakaópor

– 1 db tojás + egy sárgája a kenéshez

– 250 ml tej

Elkészítés:

A liszteket összekevertem az élesztővel, a sóval és az eritrittel (én tudatosan nem tettem bele túl sokat, hogy semleges ízt kapjak). Beleütöttem a tojást, majd hozzáadtam a langyos tejet is. Az egészet homogén tésztává gyúrtam. Ha túl lágy lenne, akkor nyugodtan adjunk még hozzá annyi lisztet, amennyit felvesz. A tésztát kettévettem, és az egyik felébe belegyúrtam a kakaóport. Ezután meleg helyen kelesztettem 60 percig.

Na most jön a csíkozás: kinyújtottam a világos tésztát, majd a kakaósat, és egyiket a másikra helyeztem. Hosszában kettévágtam, és úgy tettem egymásra őket, hogy a világosra kakaós menjen. Ezután újra kinyújtottam. megint kettévágtam, a fent említett módon egymásra tettem a darabokat, majd megint nyújtottam. Ezt addig kell ismételgetni, amennyire csíkosnak szeretnénk a kiflinket.

A kinyújtott tésztát 5 egyenlő részre vágtam, és most jön a kiflisodrás művészete. Amennyire csak lehetséges, háromszög alakra formáztam a darabokat, és a szélesebb végétől kezdve feltekertem. Kicsit megsodortam, hogy ne legyen annyira duci a közepe, majd a két végét behajtva, kész is a kifli! 😉

Sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem őket, lekentem tejjel és tojással, majd meleg helyen további 30 percig kelesztettem. Ezután még egy réteg tojást kentem rájuk, villával megszurkáltam a tetejüket, és 200 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütöttem. Akkor jó, ha kong az alja, mint a kenyérnél.

Életemben először sikerült lazább szerkezetű tésztát készítenem (az előző kísérleteimmel agyon lehetett volna verni valakit), úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek. Frissen, vagy másnap érdemes fogyasztani, mert utána sajnos már nem olyan puha.

Első pogácsa kísérletem, de szerintem egészen jól sikerült. 🙂 Jelen esetben a pogácsa kinézetet enyhe túlzásnak érzem, mert ezek inkább korongok lettek, de ez az én hibám, mivel túlságosan kinyútottam a tésztát. Szóval aki esetleg kipróbálja, az hagyja minimum ujjnyi vastagra, úgy lesz szép! 🙂

Még egy érdekesség: kipróbáltam a hajtogatást. Egyáltalán nem nagy áldozat, és sokkal de sokkal jobb állagot nyerünk általa. Viszont lenne egy jótanácsom is ezzel kapcsolatban. Akinek van ideje, az nyugodtan pihentesse a tésztát hajtogatás előtt is 10 percet, két hajtogatás között is 10 percet, illetve szaggatás előtt is 10 percet, mert így lesz egyre könnyedebb a pogácsa. Nekem most nem volt ennyi időm, de így is nagyon finom lett, úgyhogy ez tökéletes recept sietősöknek és ráérősöknek is! 🙂

Hozzávalók:

– 50 dkg liszt (én 10 dkg tk búza, 10 dkg tk rozs, 10 dkg tk tönköly, 10 dkg durum és 10 dkg világos rozs elegyével oldottam meg, de ez szabadon variálható)

– 4 dkg instant élesztő

– 1 nagy pohár tejföl (12% zsírtartalmú)

– 15 dkg szobahőmérsékletű vaj vagy sütőmargarin + egy kevés a hajtogatáshoz

– 1 tojás + 1 a kenéshez

– lenmag (vagy bármilyen olajos mag, de ha nincs éppen otthon semmi, úgy is jó :))

– 1,5 tk só

– opcionális: sajt a tetejére (nekem most nem volt)

Elkészítés:

A lisztet egy tálban összekevertem az élesztővel és a sóval, belekanalaztam a tejfölt, hozzáadtam a tojást, majd a vajat, és homogén tésztává gyúrtam az egészet (meglepően hamar összeállt). Lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtottam, vékonyan megkentem vajjal, megszórtam lenmaggal, majd először a bal oldalát hajtottam be, majd a jobbat, ezután fent, majd lent (úgy, mint amikor egy kartondobozt zárunk le, vagy egy pólót hajtogatunk össze). Minimális időre hűtőbe tettem, majd ezt a műveletet megismételtem még háromszor (nyújtottam, kentem, lenmagot szórtam, majd hajtogattam). Minél többször hajtogatjuk a tésztát, annál rétegesebb, levelesebb lesz. Végül visszatettem a hűtőbe 10 percre.

Ezután lisztezett deszkán kinyújtottam, és kiszaggattam. A tetejüket kicsit bevágtam, majd lekentem tojással, és lenmaggal szórtam meg (sajttal is nagyon finom lehet). 200 fokon 10- 15 perc alatt megsültek, de sűrűn ellenőrizzük, mert hamar megég az aljuk. Ha a tetejük szép aranybarna, akkor tökéletesek! 🙂

Ez a torta valami eszméletlen! A recept nem tőlem származik (sajnos, pedig milyen büszke lennék most magamra :)), úgyhogy ezúton hatalmas köszönet Vikinek (Tipikus Flammeres blog). 🙂 Mint mindig, most is alakítottam kicsit rajta, félig ízlés, félig a kényszer miatt. A torta egyébként születésnapra készült, de én biztosan fogok neki helyet szorítani a karácsonyi asztalon is! 🙂 Nem a legkalóriaszegényebb desszert, de mikor ne kényeztesse magát az ember, mint ünnepi alkalmakkor (én azért kétszer annyi időt tornáztam másnap ;))!

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

– 20 g tönkölyliszt (fehér)

– 20 g teljes kiörlésű búzaliszt

– 2 csapott ek cukrozatlan kakaópor

– 1/2 tk sütőpor

– 1 csipet só

– 2 tojás

– összesen 5 ek eritrit (2 ek a tésztába, 3 a krémbe), illetve folyékony édesítő ízlés szerint

– 2 narancs (a héja mindkettőnek kell, de a leve csak az egyiknek)

– 250 g mascarpone

– 5 dl habtejszín (én laktózmenteset használtam) – 4 dl a krémbe, 1 dl a tetejére

– 1 csomag zselatin fix, vagy 2 ek zselatin

– 1 tábla étcsokoládé (70%-os kakaótartalmú, diabetikus)

Elkészítés:

A tészta tulajdonképpen egy klasszikus piskóta alap. A tojásokat ketté választottam, a fehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem. A sárgáját kikevertem az eritrittel (fehéredésig), majd rászitáltam a sütőporos, kakaós lisztet. Picit még édesítettem rajta, és óvatosan belekevertem a tojáshabot is (az egyik felét alaposan, a másikat csak elnagyolt mozdulatokkal, nehogy “összetörjön” a tészta). Sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 180 fokos sütőben 10 perc alatt megsütöttem (sűrűn kell ellenőrizni a tésztát, mert hamar megég). Ha valaki magasabb piskóta alapot szeretne, akkor nyugodtan veheti az adott mennyiségek másfélszeresét.

Amíg a tészta hűlt, elkészítettem a krémet. Az egyik narancs héját lereszeltem, a másikét pedig zöldséghámozóval megpróbáltam minél szebben leválasztani (ez a legnehezebb része az egész sütinek). A héj darabokat késsel vékonyan felszeleteltem és egy tányéron a hideg tűzhelyre tettem (a kihűlő sütő hője ugyanis szépen “felpöndöríti” őket). A mascarponét összekevertem az eritrittel és a narancs lereszelt héjával. Ezután a narancsok levét kifacsartam. Ha zselatin fixxel dolgozunk, akkor az is mehet bele a krémbe, én zselatint használtam, amit feloldottam a narancslében (mikróban fél percig melegítettem, majd megvártam míg felolvad). A tejszínből 4 dl-t felvertem, és belekevertem a mascarpone-t. A krémet hűtőbe tettem.

A maradék 1 dl tejszínt felforraltam, és felolvasztottam benne a csokit (picit lehet rajta édesíteni ízlés szerint). Ezután összeállítottam a tortát. Fontos hogy helyezzük vissza a tortagyűrűt, és abba rétegezzük a süteményt, így nem folyik el. Szóval a piskótára szépen rákanalaztam a krémet, majd elvileg megpróbáltam a csokit egyenletesen eloszlatni a tetején, ahogy az eredeti recept írta. Na ez az ami nem sikerült. 🙂 Úgyhogy maradt ez a “márványozós” technika, de szerintem így is szép lett. A tetejére jöhet a szárított narancshéj, majd az egészet hűtőbe tettem néhány órára. Gondolkodtam reform  kandírozott narancshéj előállításán is, de azt majd legközelebb. Karácsonyig mindenképp! 😉